Egy angyal és egy démon meséi –Huszonegyedik történet – Szabadság, szerelem

Egy angyal és egy démon meséi –Huszonegyedik történet – Szabadság, szerelem

– Belader, kérsz kávét? – kérdezem szobánk ablakának napsütésében fürdőzve egyetlen, ugyanakkor legkedvesebb fotelemben. Trükkös kérdés ez. Már rég elkészítettem ő urasága reggeli italát, ahogy az eleve elrendeltetett: két cukorral, kis tejjel. A hosszú karantén napok alatt volt alkalmam kitapasztalni, hogy Belader morgolódása nem függ sem a kávé ízétől, sem az ébredések időpontjától. Hangulata olyan, mint egy képzeletbeli szerencsekerék, amit reggelente megforgat, s majd abból sül ki, milyen lábbal kel.

– Jöhet… – feleli úgy egy perc múlva szívélyesen.

Hatvanhárom napja vagyunk összezárva. Válaszainak hiányában korábban magam is gyakran morgolódtam, rossz válasz esetén ilyen-olyan feltételezésekkel éltem. Most csak somolygok a kávégőz mögött, és várom, hogy kinyissa a szemét, ami nehezen megy neki, mert este alig tudtam letenni az ágyba a sok programötletével egyetemben.

– Kifogytunk a kajából. Nem kéne csinálnunk ma egy nagy bevásárlást? – kérdezem óvatosan. Megtanultam már, hogy érzékeny kis lelkének bugyrait ébredéskor kesztyűs kézzel kell kitapogatni. Az első és egyben utolsó ilyen beszerző utunkat a mai napig gúnyosan a nagy vécépapír-hadműveletnek hívja, mintha – magáról elfeledkezve – ő nem élvezte volna a paintballozást. Mindegy, maradjunk annyiban, hogy nem az volt egy démon legrosszabb napja.

– Te ezt már kora reggel kigondoltad, mi? – szalad a gúnyos vigyor a szája sarkába.

Franc! Túl korán kérdeztem, meg kellett volna várnom, míg megissza a kávét! Most biztosan előad majd valamit, amiből az következik, hogy egy öntörvényű angyal vagyok, aki ődémonsága nélkül dönt ilyen fontos kérdésekben. Merthogy bármilyen apróságról is legyen szó, nekünk mindent meg kell beszélnünk. Feltéve, ha nem szeretnék egyszer arra ébredni, hogy egy paradicsomszósszal írt salátalevél van a mellkasomra tűzve azzal a felirattal, hogy egy bérgyilkos bosszúja. Rég rájöttem, hogy a húzd meg, ereszd meg stratégiának nála sok haszna nincs, de én legalább jót mulatok.

– Ha akarod. megyek egyedül, nem probléma. Rám fér egy kis mozgás, elvégre ép testben, ép lélek!

– Okés, de ha látsz valakit, mindenképpen tarts távolságot! – vigyorog csukott szemmel őfelsége, majd int, hogy elmehetek. Fel kéne írnom a bakancslistámra, hogy megnevelem Beladert, de már így is túl sok minden gyűlt össze. Ott vannak a hétköznapi kísértések, milyen jó lenne kézen fogva sétálni a parton, felhőtlenül beszélgetni a világvége előtt, vagy után, meglátjuk, hogy sikerül. Úgy érzem, a karanténban, ebben a kis szobában megállt az idő, mintha a ma és a holnap között lennénk félúton elakadva. Magamban kissé háborogva veszem a vállamra a hátizsákot. Többet érdemelnénk, mint ez az állandósult menetrend: bor, mámor, rovancs és igazából az otthon melege is kezd unalmas lenni. Az ajtót jelentőségteljesen hajtom be magam után, és a folyosón lépdelve már azon merengek, ma estére mit szedjek össze a konyha ördögének.

Mikor visszaérek, minden tárva nyitva. A két hónapja porosodó utazótáskáinkban Dili, a rendmániás kis lidérc csomagol. Eltüntethetetlen társa, Slob a frigóhoz legközelebbi széken egyedül issza a sörét, és éppen előadja valamiről az elméletét, két csuklás között csak az utolsó félmondatát hallom: „a szem-relem a lélek tükre.”

Az ágyra dobom a hátizsákot, és a sokkból csak akkor térek magamhoz, amikor Belader hozzám lép és magához ölel.

– Angyalom, ez itt valóság, nem szemfényvesztés! Szabadok vagyunk!

– Ez most komoly? Vége a fogságunknak? – kérdezem fancsali képpel.

– Igen! – vigyorog, majd az arcomat fürkészi. – Végre folytatódhat a küldetés, megmenthetjük az emberiséget. Nem örülsz?

– De…nagyon – sóhajtok lemondóan. – Csak hoztam sajtot, és találtam még egy kis sonkát, meg egy üveg bort, és azt hittem, csinálunk olyan kis falatkákat, mint a múltkor.

– Csinálunk is, csak odakint, hm? – mondja, és gyengéden megemeli az állam, mintha meg akarna csókolni. – Nem hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de nem is olyan rossz ez a szerelem a karantén idején. Veled.

Ha tetszett, olvasd el a többi történetet is! Ha van kedved, nézd meg Raziel és Belader első történetét Fejes Rita színművész eladásában!

Megjegyzés küldése

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket * jelöli.