Élet a karanténon innen és túl, avagy hogyan törjünk ki a bezártságból – interjú

Élet a karanténon innen és túl, avagy hogyan törjünk ki a bezártságból – interjú

Beszélgetésünk apropóját nem csupán a koronavírus járvány adja, hanem az is, hogy sajátos választ próbálsz adni arra, amit mindannyian megélünk otthonainkban, családunk körében.  Mesélnél kicsit Raziel és Belader történeteinek létrejöttéről?

– Magam is abban a cipőben járok, ahogy említetted, mint sokan mások. A kialakult helyzet miatt az éppen elkészült könyvem, a Raziel fantasy trilógia második kötetének április eleji megjelenését a kiadó elhalasztotta, ergo a munkám jövője ebből a szempontból bizonytalanná vált.

Az otthoni önkéntes karatén látszólag kiváló lehetőség egy írónak, de azért a hétköznapok csak-csak hétköznapok. Kézmosásokkal, óvatos vásárlásokkal, rendrakással, főzéssel, viccesnek gondolt mémek barátnőknek való megosztásával telik, és persze az elmaradhatatlan kutyasétáltatással, természetesen, ahogy a biztonság megkívánja.

Egy ilyen séta közben jutott eszembe, hogy mindezekből az abszurdnak, néha szürreálisnak tűnő helyzetekből hogyan lehetne többet kihozni. Megpróbáltam elképzelni Razielt és Beladert a mostanihoz hasonló körülmények között, ahogy egymást froclizzák. Megosztottam a facebook oldalamon az első történetet, és kiderült, hogy ezt mások is mókásnak tartják, szeretik, felismerik magukat a helyzetekben, vitákban, legfőképpen pedig kikapcsolja őket pár percre ebből a manapság nem túl színes és vidám világból.

– Igen, igen! Ha jól értem ők itt már egy pár, csak kényszerszabadságon? Ez egy mellékszál a történetben, vagy lesz ennek folytatása a második, vagy esetleg a harmadik kötetben?

– A második kötet alcíme „egy angyal a szerelem küszöbén”. Az biztos, hogy lesz benne civódás, tengerpart, pálmafák, mexikói konyha, és persze a mostani helyzetükre picit hasonlító, cseppnyi armageddon sok kalanddal. Hogy közben lesz-e annyi idejük egymásra, mint a 21 történetben, arról többen nem mondhatok (mosolyog). Bízom benne, hogy hamarosan visszazökkenünk a rendes kerékvágásba, és ősszel már a polcokra kerül a következő kötet.

– Tervezed, hogy ezekből a novellákból is készül egy önálló könyv, vagy online elérhető kiadvány?

– Látva, hogy milyen sokaknak jelent ez örömöt, a történetek száma biztosan több lesz huszonegynél. Rengeteg új ötletet sodor elém az élet, ha szabad ezt így megfogalmazni. Jelenleg Fejes Rita barátnőmmel azon dolgozunk, hogy mindegyik novella videó formátumban is élvezhető legyen. Rita kiváló színész, nagyon nagy átéléssel formálja meg a szereplőket, és mondja a történetet. Az első videók már el is érhetőek a YouTube csatornámon.

– Ha szabadna, egy kérdés erejéig visszatérnék a hőseidhez. Úgy látom, mintha az első kötet Razielje változna, higgadtabb, türelmesebb lett, és ha szabad ilyet mondani céltudatosabb. Szándékolt ez, vagy a történet hozta így?

– Raziel bukott angyalként kezdetben valóban picit suta, és bukdácsol a rá büntetésként mért emberi létben. Talán mondhatjuk, hogy ez okozza a gyakori türelmetlenségét az ismeretlen helyzetekben. A későbbiekben – itt a 21 történetben, és a másik két kötetben is – ez változik. A türelmet Beladerrel összezárva, a többi tulajdonságához képest persze sokkal gyorsabban fejleszti ki (megint mosolyog).

– Látom nem szeretnél többet elárulni, de Lana Millan terveiről mit lehet tudni?

– Írom a novellákat, és töröm a fejem a következő könyvön is, kutatok, tanulok, olvasok. Van egy még nem teljesített penzumom is, az Athenaeum Kiadó kollégái arra gondoltak, hogy csatlakozzak az „írók bemutatják magukat karantén idején” videósorozathoz. Ezt a felvétel is el kell még készítenem, ha megvan ez is elérhető lesz hamarosan.

Bízom benne, hogy talán Raziel és Belader történetei segítenek némiképpen kitölteni hétköznapok egy kis részét, mosolyt csalni a mogorva hírek közé. Szóval, addig is amíg újra személyesen is tudunk találkozni, olvassátok nap, mint nap ennek a remek angyalnak és lüke démon társának a történeteit. Legfőképpen mindenki vigyázzon magára, és a többiekre!


A fotót Bach Máté készítette.

Megjegyzés küldése

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket * jelöli.