Egy angyal és egy démon meséi –Tizedik történet – A konyha ördöge

Egy angyal és egy démon meséi –Tizedik történet – A konyha ördöge

– Mikor lesz már kész? – kérdezi Belader a konyhapultra könyökölve, cseppet sem türelmetlen hangon, két hatalmas réz üsttel a feje felett.

– Ebben a percben kezdtem el pucolni a hagymát – nézek fel könnyes szemmel. Ma is kiszöktünk alkalmi börtönünktől, mert Beladernek az a zseniális ötlete támadt, hogy készítsünk magunknak meleg vacsorát. Tízedik napja, hogy a hotel vendégszeretetét élvezzük, és kicsit sajnálom, hogy a konyha eddig nem jutott eszünkbe. Ez egy jól felszerelt, modern konyha és hűtő meg a kamra tele van ennivalóvalóval. Első pillanatban megörültem, hogy nem kell több szendvicset enni, de aztán beugrott, hogy fuccs a jó kis szobánknak, mert Belader észjárása szerint biztos, hogy mától innen ki nem tesszük a lábunkat.

– Szerinted elég lesz ennyi tészta? – tol az arcomba két zacskó spagettit.

– Attól függ, hogy hány hétig szeretnéd ugyanazt a menüt – vigyorgok rá, majd a tűzhely felé mutatok. – Teszel fel vizet? – kérdezem feleslegesen, Beladert már elvesztettem. A konyha másik sarkában meglátott egy polcot, ami dugig van lekvárral meg mézzel. Miközben távolodó hátát nézem, leakasztok egy edényt, és vizet engedek bele. Bizakodom, hogy a kamrában található 50 kiló lisztet még nem fedezte fel, így azzal nem lesznek további ötletei.

– Ez a legjobb, ami velem történhetett! – tér vissza nutellát eszegetve, aztán rám pillantva megakad a szájában a kanál. – Úgy értem, a második legjobb dolog, mert természetesen te vagy az első.

– Hogyne – motyogom, és olívaolajat löttyintek egy serpenyőbe.

– Igazat mondok! – ráncolja a szemöldökét, majd felül a szemközti munkapultra. – Még sosem örültem ennyire a társaságodnak. Ha te nem lennél, ki főzne nekem? Tudod, mi lenne még jó? – kérdezi a nyakát tekergetve.

– Nem tudom – rántom meg a vállam. – Talán süssek neked fánkot? – kérdezem óvatosan, hátha mégis megtalálta a lisztet, és ma már nem kerülök ágyba.

– Az se rossz! De nem! – Leugrik a pultról, és ruganyos léptekkel elindul a kamra felé. Hideg borzongás fut végig a hátamon. Mindjárt kész a vacsora, és nem volt kedvem újabb fogásokat készíteni. Már temetem az estét, amikor Belader két palack vörösborral a kezében jelenik meg újra a színen. Kedvesen int a fejével, hogy hagyjam a főzést félbe, és kövessem az étterembe.

Mire utolérem, már egy asztalról leszedte a székeket, és fehér abroszos, romantikus teríték fölött mosolyog rám.  – Gyere, ülj le, kóstold meg ezt a fantasztikus bort! Nem ittam ilyen jót a Garibaldi felkelés óta. Meséltem már erről a kalandomról?

Alighogy lehuppanok a székre, tölti is a kóstolót, amitől régi emlékképek törnek elő. Igen, ilyen is tud lenni, nem akármilyen démon ő! Bíbor köd ereszkedik rám, de nem marad sokáig, mert újra megszólal.

– Tudtad, hogy van bent vagy fél mázsa liszt?

 


Ha tetszett, olvasd el a többi történetet is!

Megjegyzés küldése

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket * jelöli.