Egy angyal és egy démon meséi – Negyedik történet – Az öntörvényű angyal

Egy angyal és egy démon meséi – Negyedik történet – Az öntörvényű angyal

Belader az ágyra dobja magát, aztán bokánál keresztbe veti a lábát. Úgy nézem, nagyon ráérzett erre a kockás-pizsamaérzésre, amihez a négynapos borosta kiválóan illik. Egyik kezével sós mogyorót szór egy tálból a szájába, miközben a távirányítót nyomkodja.

– Míg Kendra megérkezik a kajautánpótlással, megnézhetnénk valami sorozatot. Az összes film ingyen elérhető – mondja csámcsogva, és közben görgetni kezdi a képernyőn kínálatot. – Van itt valami sárkányos mesefilm, egy westernes-robotos sorozat, és csináltak egy dokumentumfilmet Luciferről. De nem, várj! – hunyorog. – Ez is valami sorozat! Megnézzük?

– Minek? Talán hiányzik Lucifer?  – nézek rá döbbenten. Egész nap a tévét bámultuk, amitől a teljes szellemi leépülés küszöbén járok. Az, hogy önszántamból a pokol uráról nézegessek filmeket, hatalmas túlzásnak tűnik.

– Dehogy hiányzik! Csak kíváncsi vagyok, mi lehet ez. Talán valami naaagy leleplezés?! Gondolod, hogy valaki odalentről köpött?

– Nem hiszem – rázom a fejem. – Tudod, milyen élénk az itteniek fantáziája. Mindenfélét kitalálnak, amikor meg az orruk előtt történik a csoda, azt hiszik, a szemük káprázik. Valahogy szelektív a tudatuk.

– Te angyalként sok csodát tettél? – kérdezi Belader újabb adag mogyorót ropogtatva, vidám pocokfejjel.

– Persze, sokféle csodát tehettem, de azért akadtak korlátok. Előfordult olyan is, amiért az Úr megrótt.

– Nocsak! – csillan fel Belader szeme. – Ezzel idáig nem dicsekedtél el! Na, halljuk csak, mit műveltél, angyalom!

– Nem olyan komoly, mint képzeled. Egyszer egy hajszállal átléptem a hatásköröm. Vastag hajszállal. – Elhallgatok, mintha ezzel a történetnek vége is lenne, de Belader úgy mered rám, mint a kopó, aki szagot fogott.

– Ne fogd vissza magad, minden figyelmem a tiéd! – mondja, és hogy szavait tettekkel bizonyítsa, lekapcsolja a tévét, és az éjjeli szekrényre teszi a mogyorós tálat. Kelletlenül sóhajtok fel. Angyalként bűnt követtem el, de erről nem szívesen beszél az ember. Vagyis az angyal, javítom ki magam gondolatban, aztán rájövök, hogy ezt az egészet képtelenség megfelelően megfogalmazni.

– Igazából a halandók között töltött idő során számtalan dorgálást kaptam – vallom be –, a legnagyobbat azért, mert egy ember számára láthatóvá váltam.

– Miért? Az akkora bűn? – kérdezi szemráncolva.

– Nem, valójában nem is az volt a legnagyobb probléma, hogy láttattam magam, hanem az, hogy beavatkoztam az életébe. Ez akkoriban történt, amikor még lovak húzták a kocsikat, és az éjjeli edények tartalmát a házak ablakából borították az utcára. Magas, kissé hajlott hátú férfi volt, aki sötét kabátot hordott, és fekete kalapjától nem látszott az arcából más, csupán hegyes, szőrtelen álla, amely mindig a föld felé nézett. Hihettem volna, hogy ez az ember mindössze óvatos, és a cipőjét féltve néz az orra elé, de az angyalok megérzik a kétségbeesést, a kallódó lelkek lámpásként világítanak a sötétben. Éjszakánként úgy bolyongott a néptelen utcákon, mint aki elveszített valamit. Elkezdtem követni, mert tudni akartam, mit keres annyira. Minden áldott éjszaka a folyó mellett zárta az útját, és egy nagy, sima kőről nézte végig a napfelkeltét. Egy éjjel a szokásosnál tovább kóborolt, és mire leért a vízhez, a nap már az ég peremére ért, és a felszálló ködfátyol mögött bújt el. A férfi egy ideig a vizet nézte, aztán levette a kalapját, a kabátját és letette a földre. Elvesztette a munkáját, a lelke tele volt gyötrődéssel, és a jövőtől való félelemmel. Akkor rájöttem, mit keresett annyira; békét.

– Az a férfi nem békét akart – szól közbe Belader. – A folyóba akarta ölni magát.

– Megoldást keresett, de a helyzetéből akkor és ott nem talált más kiutat. Elkezdett a folyó felé sétálni. Nem is tudom, miért tettem, de testet öltöttem, és megszólaltam. Azt kérdeztem, nem hideg-e a víz a fürdéshez, mire riadtan rám kapta a tekintetét. Koros, tisztes öltözetű emberként álltam előtte, így nem tartott tőlem. Felém lépkedett, és miközben válaszolt, megkönnyebbült mosoly jelent meg az arcán. Azt mondta, az egy dolog, hogy hideg folyó, de ráadásként még mocskos is! Csak álltam ott és néztem, ahogy megigazította az ingujját, felvette a kabátját, a kalapját és elsétált. Soha többé nem gondolt arra, hogy milyen céllal érkezett akkor a folyóhoz. Csak évekkel később, emberként értettem meg, mit jelentett ez.

– Hogy a folyóba vezették a városból az összes ürüléket? – kérdezi Belader.

– Nem. Ez azt jelenti, hogy néha elég néhány szó, hogy megváltoztassuk egy ember jövőjét.

 


Ha tetszett, olvasd el a többi történetet is!

Megjegyzés küldése

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket * jelöli.