Egy angyal és egy démon meséi – Második történet

Egy angyal és egy démon meséi – Második történet

Egy angyal és egy démon meséi

Második történet- Félúton elakadva

 

Kiveszek néhányat a fertőtlenítő kendők közül, és áttörlöm a mosdót, a csapot, majd a csempét, egészen a padlóig. Belader megáll az ajtóban, és karba tett kézzel bámul le rám.

– Hallottad már azt a kifejezést, hogy kényszeres? – kérdezi, és megpróbál kifejezéstelen arcot produkálni, de látom, hogy valami turpisságon töri a fejét. Szándékosan nem veszem a lapot.

– Nem, még sosem hallottam – felelem, és a mosdó alatti fém kukába dobom a használt kendőket. – Amúgy nem vagy éhes? Legalább öt perce nem ettél semmit. Csoda, hogy egyáltalán életben vagy. – A tükörbe nézek, megigazítom a hajam, és vidáman konstatálom, hogy Belader a hátam mögött grimaszol. – Te ismered azt a két lidércet, aki Kendrával jött? – kérdezem némi hallgatás után. – Még sosem láttam ilyen apró, fura lényeket.

– Dili és Slob? – vonja össze a szemöldökét. – Már hogyne ismerném őket!? – Két bajkeverő, akiket büntiből Lucifer az idők végezetéig összeláncolt. Néha elég bosszantóak, de a lenti kompániához képest galamblelkű filantrópként jellemezném őket. Egyszer egy egész esztendőre a nyakamba varrták őket, szóval volt időm mindkettőt megismerni. Slob kényszeres gyűjtögető, mindig minden vackot összeszed, aztán beledugdossa a viseltes kabátja zsebeibe, amit szerintem még sosem vetett le magáról. Dili megpróbál ezen felülemelkedni, de ő meg kényszeres takarító, mint te, ezért a hátán gyakran áll fel a nem létező szőr attól a rendetlenségtől, amit Slob állandóan maga után húz. Nem csoda, hogy idefelé tartva Kendrának gondja akadt a chicagói reptéren, Uriel figyelte, mit műveltek, azt mondta, nem látott még két ekkora idiótát se fent, se lent.

– Nekem nem mondott semmit, mi történt a reptéren?

– Slob, ez az őrült lidérc imád a menetiránynak szemben utazni. A chicagói reptér mozgólépcsőjén állva a kéztámasz a lépcsőknél egy fokozattal gyorsabb haladása annyira lenyűgözte, hogy a legvégén elszámolta a leszállást, így lépés helyetti zuhanásában Kendra kapta el. Egyik zsebe mindeközben becsípődött a lépcsők közé, és annak Slob számára becses tartalma egy diszkrét hasadással az enyészeté, illetve a reptéri mozgólépcső-javító brigád tulajdonává vált. Slob egyik szeme a történtek után szó szerint sírt, hiszen imádott zsebei közül az egyik többé nem létezett, a másikat viszont Kendrán tartotta. Slob olyan, mint egy kaméleon, 360 fokos szögben lát, és a szemét két irányban egyszerre tudja mozgatni. De ez még semmi! Kendra épphogy lábra állította ezt a kis gyűjtögetőt a biztos talajon, amikor az váratlanul bekattant, és ép zsebeinek tartalmával kezdte el őt dobálni. El kellett volna húzniuk onnan, de Dili nem bírta elviselni a kupit, amit Slob csinált, ezért elkezdte összeszedni a széthajigált kacatokat. Mielőtt a biztonságiak is beszálltak volna a mókába, Kendra elkapta a grabancukat, és jobb híján egy pubba, a Berghoff Caffe-ba húzódtak be, de abban sem volt sok köszönet. Kendra azt hitte, hogy mielőtt felszállnak a Miami gépre, legalább egy jó hideg sört ihat, de Dili és Slob bármiből állatkertet tud varázsolni a pillanat töredéke alatt. Kendra tehetetlenül nézte, ahogy a pult végében viháncolnak valamin, pedig a lelkükre kötötte, hogy húzzák meg magukat. Nem így lett. Dili lenyúlta az egyik pincér kötényét, és fényesre glancolta az összes poharat, miközben Slob a zsebének elvesztése miatti bánatát enyhítve befeküdt az egyik sörcsap alá, majd magára nyitotta azt. Komolyságuk a küldetés iránt semmi. Ez egyébként jellemző a mostani, új felhozatalból származó lidércekre. Kíváncsi lennék, Uriel hány másodpercet töprengett kiválasztásuk szempontjain! Szerintem egyébként azért választotta ezt a kettőt, hogy engem bosszantson.

Elfordulok a tükörtől, és a mosdó szélének támaszkodva Belader enyhén borostás arcélén pihentetem a tekintetem. Nem hinném, hogy Uriel külön energiát fektetne abba, hogy őt cukkolja, de nem ez lenne a világon az első dolog, amiben tévedek. Egykor én voltam a tudás angyala, de amióta ember vagyok, rájöttem, hogy valójában nem tudok semmit.

– Miért gondolod, hogy miattad választotta őket? – kérdezem.

– Mert Dili szerelmes belém – feleli zavartan, és ha jól látom, el is pirul. – Vagyis nem biztos, hogy csak belém, szinte mindenkibe, de úgy rajongásig. Képzeld el, hogy a nap huszonnégy órájában követ valaki, bókol, és közben lesi minden kívánságodat.

– Ez tényleg szörnyen hangzik – felelem kétkedő mosollyal.

– Nem, te ezt nem érted! Dili kedvessége elsőre tényleg hízelgő, de amikor arra ébredsz, hogy az ágyad mellett ül, és közben a portrédat festi, azért az egy kicsit ijesztő!

– Nem is tudtam, hogy nektek a pokolban ágyatok is van, legalább kényelmes? – ugratom, mert úgy érzem, biztosan túloz. Elvégre, lehet valaki túl kedves? És különben is, mi a baj azzal, ha valaki portét készít rólunk?

– Raziel, tudod, hogy csak képletesen értettem… A lényeg, hogy Dili túláradó rajongása néha már zavaró, bár nem annyira, mint Slob piálása. Végül azért nem érték el a járatukat, mert Slob annyit ivott, hogy nem tudták kihúzni a sörcsap alól, mert attól féltek, hogy egyszerűen kidurran. Ezen Dili annyira felbosszantotta magát, hogy nekiállt megtervezni egy teleportáló készüléket, ami természetesen nem sikerült neki.

– Akkor viszont én sem értem, vajon Uriel miért pont őket választotta?

 


Ha tetszett, olvasd el a többi történetet is!

Megjegyzés küldése

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. A szükséges mezőket * jelöli.